Imi az egyetlen férfi az életemben, aki még csak kizárólag abban az állapotban látott, amelyik állapotom egyébként minden férfi elöl rejtegetni igyekszem. Mert lássuk, mi is az, amit én nap mint nap mutatok neki:
- 1 db tetőtől-talpig izzadt test
- 1 db kivörösödött fej
- min. 2 db átizzadt, kinyúlt ruhadarab, úgymint nadrág és póló
- 1 db minden sminktől mentes, s ezért minden hibáját megmutató arc
- néhány csomó csapzott haj
Nagy élmény lehet minden másnap ezzel a verejtékcsomaggal szembesülni, és akkor még az enyéb apróságokról, úgymint az 1 db X lábról (csak az egyik az) és a kissé hájas testrészeimről, meg a be nem álló számról nem is beszéltem. (Aki nem ismer, az előtt most bizonyára megjelent egy női Quasimodo, de azért az túlzás, időnként tudok jól is kinézni, csak ez az, amit az edzőteremben még nem sikerült bizonyítanom.)
Imi az egyetlen férfi az életemben, akinek megengedem, hogy hozzákössön különféle gépekhez, beültessen furcsa szerkezetekbe, megpakoljon súlyokkal, kitekerje a kezem, csavargassa a lábam, nyomogassa a hasam... És mindezekhez csak annyit fűz hozzá: ,,Jó lesz." Olyan meggyőzően mondja, hogy a kedvéért képes vagyok be-, föl- és rámászni a legkegyetlenebbnek tűnő edzőtermi kínzóeszközökre sutba vágva minden elővigyázatosságom. Aztán mikor már benn, fönn vagy rajta vagyok, akkor ijedtemben mindent megcsinálok: kinyomom, behúzom, feltolom és emelem, majd a végén megállapítom, hogy ,,jó volt".
Imi az egyetlen férfi az életemben, akivel képes vagyok a súlyok emelgetése közben akár az élet nagy dolgait is megbeszélni, és akivel két fekvenyomás között is tudok valamin egy jót nevetni. Míg együtt gyűrjük a haspréseket simán versenyt rendezünk, hogy melyikünknek volt eddig furább munkája, iskolája: tanító, kozmetikus, grafikus, kiállításrendező, fogászati marketinges, újságíró, musical színész, C kategóriás mozigépész... (azt hiszem, ezzel az utolsóval nyertem, legalábbis nagyon kikerekedett a szeme).
Imi az egyetlen férfi az életemben, aki valaha azt mondta nekem, hogy fejlődik a vállizmom. Meg is mutatta volna bizonyításként, de csak föntről látszik, én meg nem tudok magam fölé emelkedni. És Imi az egyetlen férfi, aki nem hájnak nevezi a hájat, hanem azt mondja: fedett a karod. Hú, micsoda különbség ez! Míg az előbbinél az ember hosszú ujjút húz, és elrejti magát, addig egy ,,fedett kar" említésekor elönti a büszkeség, mert bár nem tudja mi az, de olyan jól hangzik. És Imi az egyetlen férfi, aki rettentően tud aggódni, ha kattog a könyököm. Azonnal megnézeti a gyógytornász barátjával. Aztán mikor kiderül, hogy a térdem is kattog, akkor azt is megnézeti. És Imi az egyetlen férfi, aki úgy tud beszélni a supinált fogásról, hogy azonnal kedvem támad supináltan fogni.
Imi azt hiszi magáról, hogy személyi edző. Pedig sokkal több annál. Mert az addig oké, hogy tudja az anatómiát és tudja, melyik gép mire való... De ő azt is tudja, hogyan kell motiválni, mikor kell dicsérni, hogyan kell építgetni egy embert nemcsak testileg, hanem lelkileg is. Imi tudja, mit kell tenni ahhoz, hogy én minden edzés után boldogan menjek haza és minden edzésre boldogan érkezzem. Imi tudja, hogy kell elérni azt, hogy a legnehezebb feladatok közben is fülig érjen a szám és akarjam csinálni másnap is, meg újra és újra és újra.
Én meg azt gondoltam magamról, hogy személyi edzett vagyok. Pedig nem. Sokkal több történik annál. Mert nemcsak az izmaim fejlődnek, nemcsak a testem formálódik, hanem ott benn is épülgetek. Színtiszta öröm hetente háromszor mellékhatások nélkül. Ez éppen elég az újjászületéshez.
